Boldogságtolvajok
Népszabadság - 2005. április 23.

Ma már bizonyára csak kevesen emlékeznek arra, amikor 1998. augusztus 25-én Orbán Viktor bejelentette, hogy az előző kormány idején "törvényellenesen, közpénzekből, titkosszolgálati módszereket felhasználva, információt gyűjtött a Fidesz vezetőiről és családtagjairól".


Másnap este a tévéhíradóban Deutsch Tamás egyetértően idézte az őt a tévébe szállító taxis kommentárját: "ilyenek ezek". Számomra - megvallom őszintén - a történet sokkoló volt. Magam elé képzeltem, amint Horn Gyula közvetlen munkatársainak előadja: "gyűjtsünk róluk kompromittáló adatokat". Elképzelhetetlennek tűnt, hogy ne akadt volna valaki, aki azt mondja: "Te, Gyula, ezt azért mégsem". Másrészről, felrémlett előttem Orbán Viktor, amint elővezeti ötletét: "szorongat az ellenzék, mondjuk azt, hogy megfigyeltek bennünket". Abból indultam ki, csak lesz valaki, aki azt mondja: "Te, Viktor, van erre megdönthetetlen bizonyítékunk? Mert ha nincs, akkor hallgassunk". Azt vártam hát, hogy egyetlen héten belül tömegével jönnek majd a letagadhatatlan információk, és vagy a gazság, vagy a hazugság lepleződik le. Ám - a 168 Óra visszatérő hírének szavaival élve - az azóta eltelt több mint 2000 nap nem volt elegendő, hogy bármit is megtudjunk az ügy hátteréről. Pontosabban, a magyar bíróság hosszú évek múlva - bonyolult fejtegetésekbe burkolva - meghozta ítéletét: Orbán Viktor megfigyelési ügyet kirobbantó állításaiból semmi nem igaz.

Az eset mégis fordulópontot jelentett a magyar demokrácia történetében. A transzakciós analízis néven ismert pszichológiai elmélet egyik kedvelt modellje az élethelyzetmátrix. Ez, attól függően, milyennek véljük önmagunkat, és miként szemléljük partnerünket, négy élethelyzetet ír le. Az "Én oké vagyok - Te oké vagy" két normális, egyenrangú személy viszonyát tükrözi. Mindkettő tisztában van saját érdekeivel, érvényesíteni törekszik azt, de nem vonja kétségbe a másik jogait, és hajlandó a megegyezésre. Az "Én oké vagyok - Te nem vagy oké" viszonyban az egyik - az agresszív - fél magasabb rendűnek, az igazság egyedüli letéteményesének tartva magát jogot formál a másik megleckéztetésére. Az "Én nem vagyok oké - Te oké vagy" viszony behódoló élethelyzetet idéz elő. Az egyik fél gyenge képességűnek, ügyetlennek és kiszolgáltatottnak érzi magát. Jogaiért kiállni nem képes, mindig enged a másik akaratának, és a törvénytelenséget is szótlanul tűri. Az önérvényesítő, az agresszív és a behódoló viselkedési stílus meglehetősen közismert a mindennapi életben.

Van azonban egy negyedik élethelyzet - az "Én nem vagyok oké - Te nem vagy oké" -, amely az ún. manipulációs viselkedési modellel jellemezhető. Az ilyen viselkedés követője az életet a vesztére törő, csalárd lényekkel zsúfolt dzsungelnek tekinti. Senkinek nem lehet hinni, senkiben nem lehet bízni. Az ígéretek nem kötnek, a megállapodások felrúghatók, a tények kétségbe vonhatók. Egyedül a manipuláció - becsapni, rászedni, átrázni mindenkit - vezet sikerre. A cél érdekében megengedett - Jágóként - összeugratni másokat, kijátszani a partnereket, és elárulni a barátokat. A fehérről szemrebbenés nélkül hirdethető, hogy fekete. A tegnapi megfellebbezhetetlen állításról ma habozás nélkül mondható az ellenkezője. A beavatatlan emberek az egészből semmit nem értenek, csak - miként egy munkahelyi lopás esetén - a régi kedves munkatársak gyanakodva kezdik figyelni egymást. Senki nem hisz senkinek. Minden tett mögött titkolt szándékokat sejtenek. Mindenkiről a legrosszabbakat tételezik fel. Szabadjára engedik a korábban elfojtott indulatokat. És az önvédelem légkörében minden aljasság szabad, minden piszkos trükk megengedett.

A rendszerváltás káosza szétszakította a barátságok szálait, elgyengítette a kölcsönös segítségnyújtás - sohasem túl erős - erkölcsi követelményét. A "mindenki ellenfél" társadalmi közege csalódások melegágya. A frusztráltság azután előítéleteket szül, amely rendre hamis jelzéseket ad az egyéneknek. Képtelenné tesz a helyzet elfogulatlan értékelésére, mások viselkedésének helyes értelmezésére, önmagunk értékeinek és gyengeségeinek reális megítélésére. A pszichológia kísérletekkel alátámasztott megállapítása szerint az ilyen társadalmi közeg ön- és közveszélyes viselkedést vált ki. Beteggé tesz, és agresszióra hajlamosít. Igazolhatóvá teszi a "győztes visz mindent" és a "nem ejtünk foglyokat" totális háborút idéző jelszavait.

A pszichológus tanácsa ilyenkor: a pozitív gondolkodás megerősítése, és az "Én oké vagyok" önérvényesítő viselkedési stratégia kiformálása. Szemléld racionálisan a helyzetedet - sugallja a terapeuta. Légy tudatában saját érdekeidnek, és ne felejtsd el: ha te nem állsz ki magadért, ezt senki nem teszi meg helyetted. Számolj azonban azzal is, hogy egyenjogú partnerekkel állsz szemben, akik szintén saját érdekeik érvényesítésére törekszenek. Ezért soha ne félj tárgyalni, de - mint Kennedy elnök mondta - soha ne tárgyalj félelemből. Támaszkodj erősségeidre, és keresd az együttműködést másokkal. Ezt a - polgári társadalom alapját jelentő - normális viszonyrendszert torzítja el a közhangulatot egyre inkább eluraló manipulatív politika. Ahelyett, hogy utat engedne az önérvényesítő egyének szabad alkujának, inkább azt a lehetőséget ragadja meg, hogy markába kapja az egyént, és rákényszerítse akaratát.

A "megfigyelési ügy" az évek során elaludt, de nem azért, mert megnyugtatóan tisztázódott. Újabb "ügyek" foglalták el helyét a médiában. Közben azonban soha semmi nem tisztázódott. A bizonyítatlan állításokat nem az igazság szorította ki, hanem újabb bizonyítatlan állítások. Az 1998 óta kibontakozó politikai légkörben a manipulátorok állandóan azt sulykolják: ami van, csalás, az egész, úgy, ahogy van, rossz, és ezt valakik - a gonoszak - tudatosan idézik elő. Azt sugallják: elrabolnak tőled mindent, folyamatosan meglopnak. Amit te kaptál, az kevés, amit a másik, az sok. "Ezek" csak hazudnak neked - szajkózzák. "Ezeknek" még a statisztikájuk is hazug. És idővel az embereket - legalábbis egy részüket - már nem is érdeklik a tények. Azután a másik szavaira is süketek lesznek. Végül pedig már az sem elég, ha kikapcsolják a rádiót vagy a tévét - el kell hallgattatni a másikat. Véleményük eleve előítéletes, a megoldás helyett pedig bűnbakot keresnek.

Közben pedig egyre eszkalálódik a manipuláció. Fokozatosan átlépünk minden határt. A kezdeményező és "úttörő" Fideszt sorra követni kezdi a többi párt. A pártok paranoiája azután megfertőzi a követőket, majd átitatja az egész társadalmat. Egyre inkább úgy érezni, az ország egyetlen bolondokháza. A manipuláció csábítása nagy, és nehéz ellenállni a kísértésnek. Az első lépések még nem látszanak veszélyesnek. Csak apró csúsztatás, majd némi elhallgatás. Azután azonban egyre sandább a sugalmazás, mind durvább a hazugság, és egyre kíméletlenebb a rágalom. Mintha Rossini Rágalom-áriájának forgatókönyve kelne életre: "Lágy kis szellő, libbenve szálló - kezdi szinte suttogva a dalt Don Basilio -, szárnya nincsen, könynyen támad". Hangja azután felerősödik: "háztól fürgén röppen házig, óhatatlan fülbe mászik, agyvelőbe fészkelődik". Majd a dallam szárnyalni kezd: "..ha egy szájból kiröppen, adják, hordják egyre többen". És azután már nincs megállás: "végre bömböl, zendül, harsog... olyat robban, mint az ágyú... és a rágalomnak tárgya ronggyá tépve, elcsigázva, szörnyen összevissza törve, pellengéren pusztul el". De ne essünk tévedésbe, a mi történetünk nem vígopera. A külső szemlélő, lehet, bohózatnak látja, de amit átélünk - tragédia.

Az esetleges bocsánatkérést a másik fél nem elnéző fejbólintással, hanem hazugság újabb hullámával honorálja. A manipuláció spirálja egyre magasabbra hág. Ami nemrég még elképzelhetetlen volt, az ma meggondolás tárgya. Amitől tegnap még viszolyogtunk, holnap "kreatív" megoldás. Előbb "csak" valótlanság sugalmazása, majd tények elhallgatása, később hamis állítás terjesztése, azután a "másik" fél rendezvényeinek szervezett megzavarása. Végül a küzdelem - gondoljunk csak Szili Katalin kassai és Eörsi Mátyás erdélyi "kalandjára" - nemzetközivé szélesül. Csak azt látjuk, hogy amire régen még azt mondtuk: "ezt azért mégsem", az ma elfogadott, holnap pedig egyedül célravezető. Bármit érj is el, arra az ellenoldal azt mondja: ez semmi. Bármire légy is büszke, a demagógia azt szajkózza: ne hidd el. Bármilyen sikered legyen is, a manipulátorok azt sugallják: csak becsapnak téged. S miközben eligazodni igyekszel az egymásnak ellentmondó állítások sűrűjében, észre sem veszed: ellopták nehezen megszerzett és megszenvedett boldogságodat.